Vikker József, igazgató
„Kalandtúra TinédzserOrszágban”
Iskolai személyiségépítő és Életvezetési Prevenciós program Tizenévesek részére
Intézményünk a 2009/2010-es tanévben kezdett bele a Jánosi Ferenc által koordinált programba. Iskolánkba sok hátrányos helyzetű tanuló jár, akiknek a mindennapi iskolai és tanulási problémák mellett sok más családi gonddal is meg kell küzdeniük. Éppen ezért a program által képviselt elvek, célok jól beleillettek az iskola oktatási-nevelési munkájába.
Az osztályfőnöki órák tanmenetébe homogén módon beleilleszthetőek voltak a rendhagyó, interaktív előadások. A tanulók és a pedagógusok részéről egyaránt pozitív visszajelzések érkeztek.
A gyerekek kiemelték a kötetlen beszélgetések előnyeit, melyben sok olyan dolgot el tudtak mondani magukról, amiket még otthon sem osztanak meg senkivel. Fontosnak tartották az önismerettel kapcsolatos feladatokat, teszteket, mert saját tulajdonságaikkal találhatták szembe magukat.
Külön hangsúlyt kapott az előadássorozat alatt a pozitív hozzáállás a reménytelennek tűnő élethelyzetekhez, ötleteket kaptak ahhoz, hogy hogyan tudják hasznossá tenni életüket, hogyan védhetik meg magukat a káros, önpusztító életmódtól.
A gyerekek jó hangulatához a koordinátor(ok) színes, vidám, nyitott egyénisége is hozzájárult. Mind a témák, mind az előadók stílusa teljesen megfelelt a gyermekek életkori sajátosságainak. Aktívan közreműködhettek, kérdéseket tehettek fel, megnyílhattak egymás előtt is. Minden osztály jelezte osztályfőnökei felé, hogy igényük lenne hasonló „rendhagyó” osztályfőnöki órákra.
A pedagógusok is érzékelték az előadások tanulókra gyakorolt hatását. Az előadások hatására több osztályban is nyitottabbak lettek a gyerekek és nagyobb hajlandóságot mutattak a konfliktusok beszélgetéssel való megoldására.
Intézményünk az idei tanévben is nagy örömmel vette a program folytatásának lehetőségét és megpróbál azzal karöltve részt venni tanulóink személyiségfejlesztésében, nevelésében.
Vikker József, igazgató
Kalocsa, 2010. október 19.